Most azon muszáj elmerengnem: hogyha te nem szeretnél engem, kiolthatnám drága szenem, lehunyhatnám fáradt szemem. Mert jó meghalni. Tán örülnék, ha nem szeretnél így. Kiülnék a fehérhabú zöld egek, fecsegő csillagfellegek mellé a nyugalom partjára, a nem üres űr egy martjára, szemlélni a világokat, mint bokron a virágokat. Hajósinas koromban, nyáron, a zörgő, vontató Tatáron, egy szép napon munkátlanul, mint aki örömöt tanul, bámultam a Dunát, megáradt, libegtetett leveles ágat, úgy kanyarított sok fodort, deszkát harapdált és sodort olyan sok szép villogó dinnyét a sárga ár, hogy el se hinnéd és én se hinném el talán, ha nem tenéked mondanám. Piros almák is ringatóztak, zöld paprikák bicegve úsztak, most ez, majd az lett volna jó. S állt és bólintott a hajó. Ilyen lenne az űri szemle. Milyen szép! - bólintva mindenre, meglátnám, milyen kéken ég az ég, mely hozzád illenék. Mert a mindenség ráadás csak, az élet mint az áradás csap a halál partszegélyein túl, űrök, szívek mélyein túl, túl a hallgatag határon, akár a Duna akkor nyáron... Mert szeretsz s nyugton alhatom, neked én be is vallhatom az elmulástól tetten érten, hogy önmagamba én se fértem, a lelkem azért közvagyon s azért szeretlek ily nagyon.
Az 1933-ban született Óda a világirodalom egyik legszebb szerelmes verse (ezt maga József Attila írta róla). Ez az egyetlen szerelmi költemény, amit József Attila a Vágó Márta-szerelem és a Flórához írt szerelmi ciklus között eltelt tíz évben írt. A vers keletkezésének apropója, hogy 1933 júniusában Lillafüredre hirdetett összejövetelt az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete, olyan szervezet, mint ma az Írószövetség), és József Attila részt vett ezen a rendezvényen. Itt ismerkedett meg dr. Szöllős Henrikné Marton Márta művészettörténésszel, aki egy válófélben levő csinos asszony volt, s ebből az alkalomból született az Óda. Ám az íróhét három nap után félbeszakadt Pakots József váratlan halála miatt, aki az IGE elnöke volt. A vers címzettje tehát egy olyan hölgy, akit a költő alig ismert, mégis nagy erőket, nagy indulatokat mozgatott meg benne. Ugyanakkor a versből nem derül ki, hogy József Attila konkrétan kinek írta, a műben megjelenő nő nem köthető egy konkrét nő alakjához vagy konkrét személyhez.